Sziasztok,
ez az email most elsősorban azoknak szól, akik holnap délelőtt az Üllői
úton lesznek. Sajnos én is közöttük leszek, nem tudok elmenni megnézni a
várba a Badár kiállítást. Azért nem, mert egy iskolai csoport jön (pontosan
nem is tudom, hogy honnan, emlékeim szerint hatodikos osztály, talán a
Sztehloból.) Az ifjúsági osztály egyik munkatársa szeretné nekik
megutattatni az Üllői út 24-et. Pénteken, amikor először hallottam erről a
tervről (telefonon, azért vagyok bizonytalan az adatokban), akkor arról
volt szó, hogy 10 óra körül jön a csoport végrendeletet nézni. Ez módosult
ma estére úgy per emial (mely ötlethez a hozzájárulásomat nem kérték), hogy
akadályversenyt fognak rendezni a házban, ennek leszünk egyik állomása. Így
10 és 12 között hat kis csoport fog nálunk megjelenni. Nem akarom senki
kreativitását korlátozni és játékát elrontani, úgyhogy ilyesmi háromszor
fordulhat elő a levéltárban: egyszer, először és utoljára. Szóval, kérem
megértéseteket, holnap kissé zsibongó délelőttünk lesz:
Botond