Kedves Testvérek!
Nagy örömmel vettem részt ádvent harmadik vasárnapján este a
Bach-kantátás hangversenyen. Élmény volt látni a tele templomot, jó
volt elgondolkodni a kézbe is kapott szövegek felett, hallgatva a zenét.
Egy valami mégis megzavarta az örömömet. A plakáton az állt: 1/2 7-től
van a hangverseny. A Hírmondóban külön szerepel 6-tól ádventi áhitat,
1/2 7-től hangverseny. Miért került sor ennek a kettőnek a
különválasztására??
Nagyon sokan érkeztek 1/2 7-re, ami azt jelentette, nem voltak jelen
az áhitaton, lemaradtak az igehirdetésről, és hogy folyamatosan
érkeztek az emberek, zavarva az áhitatot (mígnem valaki jó érzésű
ember meg nem állította a további áradatot az ajtóban). Pisti maga is
elmondta, amikor a perselyezésről beszélt, hogy azt szerenté, hogy
Bach zenéje minél többször megszólaljon istentiszteleti keretben. Na,
hát ez most nem így volt. Minden eddigi szokásunkkal ellentétben nem
így volt. Pedig a két kantáta között jó helye lett volna az
igehirdetésnek.
Nagyon fontosnak érzem, hogy a jövőben ne ezt a mintát kövessük, hanem
az istentisztelet keretében őrizzük meg a hangversenyt!
Ritkán szoktam ezt hangsúlyozni, de most kivételesen kiemelem, hogy
másodfelügyelői mivoltomban teszem szóvá a dolgot a presbitérium előtt
- a jövőre tekintő felelősséggel.
Szeretettel:
Anikó