Kedves Presbiter Testvérek!
Mivel ezen a héten nem tudok részt venni a presbiteri gyűlésen ezért
írásban visze a testvéek elé két napirendipont ügyét.
1. A mentori pályázat kérdése: Éveken keresztül részt vettem, mint
mentor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem hatodéves képzésében. A
2009/20010 tanévre is pályáznék a mentori feladatra. Ennek a
szolgálatna a végzéséhez a gyülekezetnek is áldozatot kell hoznia. Ezért
a mentori pályázat idén sem adható be presbitériumi döntés nélkül.
Tiszteelettel kérem a presbitériumot ennek a megvitatására és a döntésre.
A lelkészjelöltek eddigi tapasztalat szerint színesítették a gyülekezeti
szolgálatot, és segítséget jelentettek a gyülekezeti munkában. Ezért
mindaddig, amíg a gyülekezetünkben nem alakítunk egy segédlelkészi
státuszt - amelynek betöltésével a gyermek és ifjsúsági munkában
folyamatos támogatást kapnának az önkéntes testvéreink, és mi lelkészek
is - szeretném az itt folyó szerteágazó szogálatot a lelkészjelöltek
bevonásával segíteni.
Kérem a presbitérium támogató szavazatát a mentori pályázátaom beadásához.
2. Talán 2006-ban Keszthelyi Lajosné (Sárika) testvérünk végrendeletileg
a gyülekezetünkre hagyta a Maros u-i lakását. Ezt abban az időben
többször is tárgyalta a presbitérium. Keszthelyi Lajosné, illetve férje,
ebben az évben Szeretetotthonba kíván menni. A legutóbbi
beszélgetésünkkor ők mondták el, ebben az esetben megváltoztatnák a
végrendeletet. Két lehetőséget vázoltak fel
a/ a végrendelet megváltoztatásával a lakást (ill. annak ellenértékét) a
szeretetotthoni gondozási díjra fordítanák.
b/ a végrendelet megváltoztatásával a gyülekezetre iratnák a lakást és
azt kérnék, hogy Sárika gondozási díját az gyházközség finanszírozza.
Ebben az esetben - a Maros u-i lakás a Szeretetotthonba való költözéskor
egyből a gyülekezet tulajdonává lenne, és azt szabadon használhatná. A
gyülekezetnek pedig vállalnia kellene a gondozási díjat. Ez jelenleg
180.000,- Ft/ hónap. Éves szinten tehát 2.160.000,- Ft-t jelentene.
Ennek fejében a gyülekezetnek a birtokába kerülne egy lakás (Nem
ismerem az értékét, és az állapota ismeretében egy hozzáértővel lehetne
azt megállapíttatni!) Ha a lakás 25 MFt, akkor 10 éven keresztül is
kevesebbent fizetnénk ki. Amennyiben ezt a lakást bérbe is tudjuk adni
( pl. havi 60.000,-Ft-ért), havi ráfordításunk csupán 120.000,- lenne.
A gazdassái munkacsoport megbeszéllésén - mvel akkor még Sárikáék
tervét, szándékát nem ismertem, csupán a presbiteri gyűlés múlt havi
határozata alapján tárgyaltunk a lehetséges ügyeket. A gazdasági
munkacsoportnak az ilyen jellegű gondoskodással egybekötött
vagyonszerzés a tetszését nyerte el. Megállapították, hogy ha ezzel a
módon 10 éven belül pl 5 milllió forint többlete lesz a gyülekezetnek
az is jelentős forrás-többletet jelent.
Természeettesen érdemben nem tárgyaltam Keszthelyi házaspárral, s még a
Szeretetotthonba költözésük is bizonytalan, a beköltözés esetén is
lehet próbaidőt kérni, az összegről is lehet még tárgyalni, hogy ha pl.
nem a teljes gondozási költséget fizetjük, hanem egy meghatározott
összeget, és akkor gondozási díj-emelkedés esetén sem nőnek a költségeink!
Kérem a presbitériumot, hogy gondolja végig a kérdést, és a
lehetőségeinket.
Áldott együttlétet kívánva köszöntöm a testvéreket.
Bence Imre
lelkész