Kedves Testvérek,
a szárszói gyülekezeti hétvégére készülődve rendezgettem, mivel
szeretném köszönteni az első este a testvéreket... Azóta ezen már
túlhaladtak az események és mindannyian otthonainkba szorultunk,
felelősen ez a dolgunk. A gyülekezet lelki élete azonban nagyon aktív,
köszönhetően ez lelkészeinknek és azoknak a testvéreknek, akik – ki-ki a
maga tálentumával és eszközével – segít abban, hogy az üzenet, az ige,
az áldás, az istentisztelet eljusson gyülekezetünk tagjaihoz, és
mindenkihez, aki keresi. Istennek hála ezekért a szolgálatokért.
Ezekben a napokban azon gondolkodom, hogyan tudnék még többet segíteni
gyülekezetemben, mi a dolgunk ezekben a nehéz napokban – a praktikumokon
túl -nekünk, a gyülekezet világi vezetésének. Az internetes és telefonos
csatornák üzenetei sokat segítenek nap mint nap mindannyiunknak, hála
Istennek ezért.
Nekem azonban nagyon fontos az emberi hang. Testvérem hangja, annak
életerő sugárzása vagy éppen megremegése. Az együtt hallgatás, vagy épp
az örömteli csacsogás. Úgy érzem, ez mindannyiunknak fontos. Ezért arra
hívom a presbiter testvéreket, ne engedjük el ilyen formában sem egymás
kezét – hangját, keressük egymást és a látó/halló körünkben lévő
gyülekezeti testvéreket. Fiatalokat és időseket, segítségre szorulókat
és a segítésre készeket. Érezzük, éreztessük, egy gyülekezet vagyunk,
egy test vagyunk Krisztusban:
„ Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a
feladata, úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig
egymásnak tagjai. Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző
ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is.”
Kedves Testvérek, tudom, hogy gyülekezetünk, ahogy eddig is, ezután is
bizonyságot tesz erejéről, a benne élő testvéri szeretetről, aminek egy
a forrása, Krisztus Szeretete.
Szeretettel
Heinczinger Orsi