Kedves Testvérek!
Utolsó levélbeli hívogatás a lelkészválasztó közgyűlésre!
E hét szombaton (február 24-én) lelkészválasztó közgyűlést tartunk
templomunkban 15 órakor!
Kötelező regisztráció miatt már 14.30-tól lehet jönni!
Szeretettel hívogatjuk gyülekezetünk választásra jogosult tagjait!
(Választásra jogosult az a felnőtt korú, magát a gyülekezet tagjának
valló személy <_vagy a vele egy háztartásban lévő párja ill. felnőtt
korú gyermekei is, akik szintén hozzánk tartozónak vallják magukat, és
erről nyilvántartásunkban már tudunk_ >, aki a szellemi-lelki közösség
megélésén túl a gyülekezet terheinek hordozásában egyházfenntartói
járulék befizetésével vagy névvel küldött adománnyal is részt vállalt,
az elmúlt évben, vagy ezt pótlandó, az idei év eddigi szakaszában.)
Aki a fentiek alapján is bizonytalan abban, hogy rajta van e
gyülekezetünk Választói Névjegyzékén, kérem, hogy a közgyűlésig ezt
tisztázza Samu Piroska Irodavezetőnkkel, aki hétköznapokon 9-13 óra
között szívesen fogadja hívásukat a +36 20/ 615-6014-es mobilszámon,
vagy e-mail üzenetüket a budavar(a)lutheran.hu címen!
Kedves Testvérek!
Tudjuk, hogy ez a közgyűlés most többlet időt von el a szabad
hétvégénkből, mint ahogy majd a márciusi tisztújító közgyűlés is, de
gondoljunk arra, hogy közös érdekünk, hogy rendben, békességesen és
felelősségteljesen alakítsuk gyülekezetünk jövőjét.
Fontos lenne, hogy a lelkészválasztás minél nagyobb gyülekezeti
részvétellel történjen, hogy minél inkább megtestesüljön és
megnyilvánuljon az egész közösség többségi akarata.
Az eddig komoly erőket mozgósított, alapos előkészítő közösségi munka, a
hatékonynak mondható őszi gyülekezeti napok után és az azokról érkezett
visszajelzések azt erősítik, hogy gyülekezetünk részt kíván venni saját
jövője alakításában.
Fontos, hogy érezzük, a február 24.-i közgyűlés az utolsó nagyon fontos
mozzanata ennek a folyamatnak!
Mivel gyülekezetünk vasárnapról-vasárnapra a 4 istentiszteletünk
(Budagyöngye 9, Vár, 9,11 és 18 óra) tekintetében, képzeletben
összesítve bizonyosan megtöltené a templomunkat, jó lenne, ha most is
ezt tudnánk érezni: hogy egy a templomunkat megtöltő közösség áll ki
felelősen a gyülekezetünk jövőjét meghatározó fontos kérdésben.
Ehhez viszont az kell, hogy ne egy másik gyülekezeti tagra várjunk, aki
majd bizonyosan eljön helyettünk is, hanem úgy kell hozzáállnunk, ahogy
a vasárnapi istentisztelethez is szoktunk: „Ott a helyem!"
Felügyelő asszonnyal, Orsival együtt, kérjük tehát szeretettel és előre
is köszönjük a Testvérek megtisztelő időajándékát, amit a közösség
javára odaszánnak szabadidejükből, hogy megalapozott, arányos
részvételű, békességünkre és megelégedésünkre szolgáló legyen a
lelkészválasztó közgyűlés.
Érkezni már fél 3-tól lehet folyamatosan, hiszen a szavazásban részt
vevő minden gyülekezeti tagnak aláírással regisztrálnia kell. Erre a
kihelyezett asztaloknál lesz lehetőség, ahol a jelölő és
szavazatszámláló bizottság tagjai és önkéntesek segítenek ellenőrizni,
hogy rajta vagyunk-e a választói névjegyzéken! Vezetéknevünk alapján (az
ABC-sorrend szerinti választói névjegyzéket 3 részre osztva, 3 különböző
asztalnál) kell majd keresni azt az asztalt, ahol a saját vezetéknevünk
kezdőbetűje szerint regisztrálhatunk! Regisztráció után itt kapjuk meg a
szavazólapokat is. Arra kérünk mindenkit, hogy a szavazólap kitöltésével
várja meg amíg az ülés elnöke ismerteti a szavazás szabályait.
Ha a regisztráció során valami probléma merülne fel (a nevünk pl.
hiányzik a Névjegyzékről), akkor az alkalmilag ide telepített
számítógépes info-technikai pultnál, segítőnk révén igyekszünk majd
orvosolni az esetleges félreértéseket vagy korrigálni a téves adatokat.
A Közgyűlés menetrendje:
14.30-15.00-ig! - Az érkezők regisztrációja a Választói Névjegyzék
alapján
15.00: -Ének
-Rövid áhítat, a közgyűlés megnyitása (Péter Zoltán igazgató lelkész)
* napirendi pont: Lelkészválasztás
-Köszöntés, a lelkészválasztási folyamat rövid összefoglalója -
(Heinczinger Orsolya felügyelő)
-A lelkészi díjlevél és a lelkészválasztási jelöltre vonatkozó
presbitériumi határozat ismertetése
-Tájékoztatás a választás menetéről - Balicza Gábor, a Jelölő és
szavazatszámláló Bizottság elnöke
-Szavazás
-Összegyűjtés, szavazatszámlálás
Szavazatszámlálás közben:
* napirendi pont: Indítvány SzMSz módosításra
-Az indítvány ismertetése - H.O.
-Javaslat nyílt szavazásra az SZMSZ -módosításról
-Szavazás az SZMSZ módosításáról
(Ének)
-Lelkészválasztás eredményének ismertetése
- Dobó György egyházmegyei felügyelő zárszava
- Imádság (Bence Imre lekész)
(Ének)
Szeretettel várjuk a Testvéreket!
Erős vár a mi Istenünk!
Heinczinger Orsolya, felügyelő és Péter Zoltán ig. lelkész