Kedves
Testvérek,
a
szárszói gyülekezeti hétvégére készülődve
rendezgettem, mivel szeretném köszönteni az első este a
testvéreket... Azóta ezen
már túlhaladtak az események és mindannyian otthonainkba
szorultunk, felelősen ez a dolgunk.
Ezekben
a napokban azon gondolkodom, hogyan tudnék még
többet segíteni gyülekezetemben, mi a dolgunk ezekben a nehéz
napokban – a
praktikumokon túl - nekünk,
a gyülekezet
világi vezetésének. Az internetes és telefonos csatornák
üzenetei sokat
segítenek nap mint nap mindannyiunknak, hála Istennek ezért.
Nekem
azonban nagyon fontos az emberi hang. Testvérem
hangja, annak életerő sugárzása vagy éppen megremegése. Az
együtt hallgatás,
vagy épp az örömteli csacsogás. Úgy érzem, ez mindannyiunknak
fontos. Ezért
arra hívom a presbiter testvéreket, ne engedjük el ilyen
formában sem egymás
kezét – hangját, keressük egymást és a látó/halló körünkben
lévő gyülekezeti
testvéreket. Fiatalokat és időseket, segítségre szorulókat és
a segítésre készeket. Érezzük, éreztessük, egy gyülekezet
vagyunk, egy test vagyunk
Krisztusban:
„ Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden
tagnak ugyanaz a
feladata, úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként
pedig egymásnak
tagjai. Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző
ajándékaink vannak,
eszerint szolgálunk is.”
Kedves Testvérek, tudom, hogy gyülekezetünk, ahogy eddig
is, ezután is
bizonyságot tesz erejéről, a benne élő testvéri szeretetről,
aminek egy a
forrása, Krisztus Szeretete.
Szeretettel
Heinczinger Orsi