Kedves Testvérek,
a szárszói gyülekezeti hétvégére készülődve rendezgettem, mivel szeretném köszönteni az első este a testvéreket... Azóta ezen már túlhaladtak az események és mindannyian otthonainkba szorultunk, felelősen ez a dolgunk. A gyülekezet lelki élete azonban nagyon aktív, köszönhetően ez lelkészeinknek és azoknak a testvéreknek, akik – ki-ki a maga tálentumával és eszközével – segít abban, hogy az üzenet, az ige, az áldás, az istentisztelet eljusson gyülekezetünk tagjaihoz, és mindenkihez, aki keresi. Istennek hála ezekért a szolgálatokért.
Ezekben a napokban azon gondolkodom, hogyan tudnék még többet segíteni gyülekezetemben, mi a dolgunk ezekben a nehéz napokban – a praktikumokon túl -nekünk, a gyülekezet világi vezetésének. Az internetes és telefonos csatornák üzenetei sokat segítenek nap mint nap mindannyiunknak, hála Istennek ezért.
Nekem azonban nagyon fontos az emberi hang. Testvérem hangja, annak életerő sugárzása vagy éppen megremegése. Az együtt hallgatás, vagy épp az örömteli csacsogás. Úgy érzem, ez mindannyiunknak fontos. Ezért arra hívom a presbiter testvéreket, ne engedjük el ilyen formában sem egymás kezét – hangját, keressük egymást és a látó/halló körünkben lévő gyülekezeti testvéreket. Fiatalokat és időseket, segítségre szorulókat és a segítésre készeket. Érezzük, éreztessük, egy gyülekezet vagyunk, egy test vagyunk Krisztusban:
„ Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is.”
Kedves Testvérek, tudom, hogy gyülekezetünk, ahogy eddig is, ezután is bizonyságot tesz erejéről, a benne élő testvéri szeretetről, aminek egy a forrása, Krisztus Szeretete.
Szeretettel
Heinczinger Orsi